Az idealizmus a filozófiai gondolkodás fejlődésének egyik iránya. Ez az áramlás kezdetben nem volt egyenletes. A filozófiai nézetek kialakulása során két független ág alakult ki - a szubjektív és az objektív idealizmus. Az első az emberi érzéseket helyezte előtérbe, és a valóság forrásának nyilvánította őket. Az objektív idealizmus képviselői pedig az isteni elvet, a szellemet vagy a világtudatot tekintették mindennek az alapelvének.
Az objektív idealizmus születése
Az objektív idealizmus különböző iskoláinak képviselői a valóság megjelenésének és fejlődésének különböző okaira mutattak rá. A vallásfilozófusok Istent vagy az isteni elvet helyezték a világ középpontjába. A világnak nevezett más gondolkodók mindennek az elsődleges okai lesznek. A német filozófus, Hegel, aki a legkövetkezetesebben és legteljesebben fejlesztette az idealizmus elméletét, úgy vélte, hogy a valóság alapelve az abszolút szellem.
Az objektív idealizmus kezdetét Pythagoras és Platon görög filozófusok tették. Ők és közvetlen követőik nem tagadták az anyagi világ létét, de úgy vélték, hogy az engedelmeskedik az ideális világ elveinek és törvényeinek. Az anyagi, objektív valóságot az ideál mindent átfogó területén zajló folyamatok tükröződésének nyilvánították. A dolgok sokféleségét az ideális kezdet generálja - vélekedett Platón. A tárgyak és a testi formák átmenetiek, felmerülnek és elpusztulnak. Csak az ötlet marad változatlan, örök és változatlan.
Az objektív idealizmus az ókori indiánok vallási és filozófiai nézeteiben is megjelenik. A keleti filozófusok az anyagot csak fátyolnak tekintették, amely alatt az isteni elv rejlik. Ezeket a nézeteket élénk és ötletes formában tükrözik az indiánok vallási könyvei, különös tekintettel az upanisadokra.
Az objektív idealizmus továbbfejlesztése
Sokkal később az objektív idealizmus fogalmait Leibniz, Schelling és Hegel európai filozófusok dolgozták ki. Különösen Schelling műveiben már a természettudomány adataira támaszkodott, dinamikában tekintve a világban zajló folyamatokat. De mivel az objektív idealizmus híve volt, a filozófus igyekezett minden anyagot lelkivé tenni.
A nagy német filozófus, Hegel nemcsak az idealizmus fejlődésében, hanem a dialektikus módszer kialakításában is a legjelentősebb mértékben járult hozzá. Hegel felismerte, hogy az abszolút szellem, amelyet a filozófus Isten helyére helyezett, elsődleges az anyaggal kapcsolatban. A gondolkodó másodlagos szerepet rendelt az anyagnak, az ideális létformáknak rendelte alá.
Az objektív idealizmus helyzete a legvilágosabban Hegel műveiben tükröződött: "A természet filozófiája" és "A logika tudománya". A gondolkodó az abszolút szellemet az isteni elv minden tulajdonságával felruházza, a végtelen fejlődés tulajdonságát is megadva neki. A szellem fejlődésének törvényszerűségeit ismertetve Hegel az ellentmondás fogalmára támaszkodott, amely koncepciójában az ideális elv kialakulásának mozgatórugója volt.
