Az a talaj, amelyen a Szovjetunióban kialakult disszidens mozgalom felnőtt, az olvadás időszaka volt, amely Sztálin halála utáni első évtizedre esett. A másként gondolkodó mozgalom jelensége megjelent a középkori Európában, de a szovjet disszidáció különleges mérföldkővé vált Oroszország történetében.
Utasítás
1. lépés
A személyiségkultusz Sztálin természetes halálával ért véget, és végül az SZKP XX. Történelmi kongresszusán felszámolták. Az olvadási időszak egy ideig reményt adott a demokratikus átalakulások híveinek az igazságosság diadalára az egyén polgári és emberi jogai területén. De az autoriter kormányzati módszereken alapuló szocialista rendszer nem engedi az ellentmondást. A kezdetektől fogva az SZKP első titkárának, N. S. Hruscsov a kreatív értelmiséggel. Bár a cenzúra több év alatt olyan mértékben meggyengült, hogy lehetővé vált a diktatúra népellenes rendszerét elítélő kiadványok közzététele, a totalitárius állam körülményei között nem volt lehetőség az egyén teljes szabadságának biztosítására..
2. lépés
A disszidens mozgalom az olvadás alapján érlelődött. Az ideiglenes demokratikus felfordulás végével számos emberi jogi szószólót törvényen kívül helyeztek. Ellentétben azzal a néhány szovjetellenes csoporttal, amely a személyiségkultusz idején működött, a másként gondolkodók nem a létező rendszer megsemmisítését szorgalmazták, hanem kizárólag az emberi jogok tiszteletben tartását szorgalmazták. A disszidensek egyetlen elfogadható módszere a békés tüntetés volt. Az első tüntetés, amelyre 1065. december 5-én került sor, Jurij Dániel és Andrej Szinjavszkij írók letartóztatása volt, akik Nyugaton publikálták "Járások Puskinnal" című történetüket - ez egy tisztán irodalmi műfaj. A külföldön való publikálás ténye felháborító volt, ami miatt az írókat szovjetellenes tevékenységekkel vádolták. A hatóságok a demonstrációra a Szovjetunió büntetőjogi cikkével válaszoltak "a közrendet súlyosan sértő csoportos cselekedetekről". Ez volt az egyetlen lehetséges jogi módszer a nézeteltérések leküzdésére, mivel a Szovjetunió demokratikus államként helyezkedett el a nemzetközi porondon.
3. lépés
A ki nem mondott cenzúra és a nézeteltérések üldözése a Szovjetunióban olyan egyedi jelenséghez vezetett, mint a „szamizdat”. Kezdetben a független kiadás témája a műalkotás volt, elsősorban Cvetajeva, Mandelsztam, Brodszkij versei, később megjelentek a politikai hírvivők, például a "Veche", a "Párbaj" és hasonlók.
4. lépés
A nézeteltérés nem annyira a fennálló rendszert, mint inkább a szocialista állam tekintélyét jelentette. A politikai elnyomás és következésképpen a politikai foglyok hiányának kijelentett szlogenje erősen megfogta a rendvédelmi szervek kezét. A közrend megsértéséről szóló törvény mellett a disszidenseknek cikket lehet bemutatni a parazitizmusról, ahogy ez Joseph Brodsky esetében is történt, aki nem volt az Írók Szakszervezetének tagja, és nem volt hivatalos munkaviszonya. Néhányat elmebetegnek nyilvánítottak, és elmegyógyintézetekben elszigetelődtek a társadalomból.
5. lépés
Nem tudni, hogy a disszidensek milyen szerepet játszottak a Szovjetunió összeomlásában, valószínűleg a szocializmus hatástalan gazdasági rendszerként túlélte hasznát, de a szovjet kultúra egész rétegét alkották, amely nem maradhat észrevétlen.