A verbális kommunikáció az emberiség egyik legfontosabb eredményévé vált. A nyelv segítségével az emberek kommunikálhatnak és továbbadhatják generációk tapasztalatait. A munkaeszközökkel együtt felmerült beszéd jelek, egyéni szavak és mondatok rendszerévé fejlődött. A beszédkészség az ember szerves jellemzője, amely megkülönbözteti a természetes környezettől.
Hipotézisek a beszéd eredetéről
A verbális kommunikáció eszközei nagyon lassan alakultak ki, követve az ember általános fejlődését evolúciója során. Nagyon nehéz meghatározni azt a pillanatot, amikor pontosan megjelent a beszéd. De a modern tudósok egyetértenek abban, hogy nem önmagában merült fel, hanem az emberek egymással és a külső környezettel való aktív interakciója során jött létre.
A hipotézis a beszéd eredetére vonatkozik. Több évtizeddel ezelőtt azt hitték, hogy az első szavak egy olyan mutáció következményei, amelyek hirtelen megtörténtek a primitív emberrel. Ezt a hipotézist összekapcsolják az úgynevezett fizikalista fogalmak, amelyek szerint a beszéd csak fiziológiai jelenség, minden kapcsolat nélkül az ember kommunikációs és világismereti igényeivel.
Az egyik hipotézis azon a tényen alapul, hogy a beszéd a természet hangjainak utánzásából származott.
Az ilyen nézetek semmilyen módon nem tudják megmagyarázni, hogyan keletkeztek a hangjelek és azok kombinációi, hogyan alakultak ki a fogalmak alapjai és a szavak szemantikai terhelést nyertek. A beszéd evolúciós eredetének koncepciója sokkal szélesebb körben elterjedt. Azon a feltételezésen alapul, hogy az ember kitűnt az állatvilágból, megtanulta alkalmazkodni a környezeti feltételekhez, többek között a kommunikációs eszközök fejlesztésével.
Beszédfejlődés
A majmok viselkedését tanulmányozva a tudósok arra figyeltek, hogy a majmokban hogyan épülnek fel a kommunikációs rendszerek. Nyilvánvalóvá vált, hogy a beszéd elemi hangjelekből származik. A főemlősök aktívan használják a különféle hangokat, amelyek a helyzettől függően tükrözhetik a játék, az étel igényét, a társ keresését, vagy az agresszív viselkedés jele lehet.
A beszédjelek keletkezésének úgynevezett gesztushipotézise ismert. Lényege, hogy kezdetben nem a hangbeszéd, hanem a jelnyelv jelent meg. Az első értelmes jelzéseket egy személy nem hangokkal, hanem bizonyos jelentésű gesztusokkal közvetítette. E jelek többsége ösztönös, genetikailag beágyazódott egy személybe.
Ennek a feltételezésnek van értelme, tekintettel arra, hogy az interperszonális kommunikációban az információk jelentős részét egy modern ember non verbális jelek, arckifejezések és gesztusok formájában kapja meg. Valószínűleg a gesztusokat és a hangokat először együtt alkalmazták, majd lehetővé vált az információk továbbítása csak hangkombinációkkal, így a gesztusbeszéd iránti igény fokozatosan megszűnt.
Az emberi társadalom fejlődésének folyamatában az ember munkaerő és szellemi tevékenysége bonyolultabbá vált, új tárgyak és kapcsolatok jelentek meg, amelyeket a fogalmakban rögzíteni kellett volna. A társadalom kialakulásának objektív feltételei tehát a beszéd bonyodalmának, az egyes tárgyak és jelenségek egyetemes helyettesítőinek megjelenésének okává váltak.
Csak évezredekkel később jelentek meg absztrakt fogalmak, amelyek jelentését elvonták a konkrét tárgyi tárgyaktól.
A beszéd legmagasabb formája az írásbeli beszéd volt, amely lehetővé tette az emberrel és a társadalomban zajló események tartalmának hosszú ideig történő megőrzését. Az írás megjelenésével az ember képes volt üzeneteket rögzíteni, hogy azokat más embereknek továbbítsa, és szükség esetén visszatérhessen a nyilvántartásokhoz, anélkül, hogy a memóriára támaszkodna. A szóbeli és írásbeli beszéd birtokában a modern ember képes hatékonyan kommunikálni és mélyen megismerni a világot.
