A "plebejus" szó meglehetősen sok megvetést tartalmaz. Tehát szokás - főleg arisztokratikus környezetben - az alsóbb osztályok szülöttjét, közembert, valakit, akinek nincs "nemes" származása és nemesi címe.
A modern világban az emberek származásuktól függő osztályokra bontása már nem ugyanazzal a jelentéssel bír, mint a 19. században. A modern köznyelvi beszédben a "plebejus" szó leggyakrabban tudatlan és durva embert jelöl, mert ezeket a tulajdonságokat az arisztokrácia hagyományosan a köznépnek tulajdonítja.
De a "plebejus" szó eredeti jelentése még mindig az emberek származásuktól függő megosztottságához kapcsolódik.
Az ókori Róma plebejai
Története során a Római Birodalom "növekedett a szélességében", hódításokkal feltöltötte területét és lakosságát. Természetesen senki sem tett még egyenrangúvá a birodalom őslakosai és a meghódított területekről érkező lakossággal. Ennek alapján Róma lakosságát patríciusokra és plebejusokra osztották fel.
A "patrícius" szó nem azonnal arisztokratikus cím lett, eredetileg a teljes római népet hívták így - pontosabban mindazokat, akik az ókori római családokból származnak. Még a "patrícius" szó is azt jelenti, hogy "az apák leszármazottja".
Az idegen lakosságot plebsnek hívták. Ez a név a latin plere szóból származik, ami azt jelenti, hogy "kitölteni" - elvégre ezek az emberek "magukkal töltötték meg" Rómát, valószínűleg a bennük lenéző őslakosok örömére. A plebs képviselőit plebeusoknak hívták.
A plebejusok helyzete
Nem szabad azt gondolni, hogy a patríciusok és a plebejusok közötti határ a gazdagság és a szegénység elvén alapult: nem voltak túl gazdag patríciusok (a szó eredeti értelmében) és nagyon gazdag plebejusok. De a plebejusnak, még ha nagyon gazdag is volt is, nem voltak olyan politikai jogai, mint egy patríciusnak.
A plebeusnak nem volt joga használni a közös földet és részt venni a vallási rituálékban. Az 5. század közepén. időszámításunk előtt NS. még a házasságok patriciusok és a plebs képviselői között is tilosak voltak, azonban ilyen törvény legfeljebb egy évig létezett. És ami a legfontosabb: a plebejusok nem válhattak a szenátus tagjává, ezért senki sem védte az érdekeiket.
Kr. E. 494-ben megváltozott a helyzet. e., amikor a plebejusok jogot kaptak képviselőik megválasztására, akik megvédik jogaikat a patrícius bírák előtt. Az ilyen embereket tribüneknek hívták. A bírónak a plebejusok számára kifogásolható döntésének megsemmisítése érdekében a tribünnek személyesen kellett megjelennie előtte, és "Vétót" kellett mondania (tiltom).
A patríciusok és a plebejusok közötti "járhatatlan szakadék" fokozatosan elvesztette jelentőségét. Kr. E. 287-től NS. népszavazás - a plebejus közgyűlések döntései kötelezővé váltak minden római polgár számára.
A "plebejus" szó nem Róma bukásával jött ki a használatból - a középkori Európában ezt hívták a városi szegényeknek. Megőrzi a modern nyelv és egy olyan kifejezés, mint a "vétó", valamint a népszavazás - a népszavazás egyik változatának megnevezése.